Forduljon hozzánk bizalommal
Cégünk motorsport-versenyek időmérésével kezdte tevékenységét több mint húsz évvel ezelőtt, amely idővel kiegészült rendezvények szervezésével, szakmai lebonyolításával. Lépésről lépésre egyre nagyobb feladatokat végeztünk el, így referenciáink között tudhatjuk több Világ- és Európa-bajnoki futam időmérését, élő közvetítések kiszolgálását, több új autótípus bemutatóját és nagy céges rendezvények szervezését is, illetve versenypályák állandó rendszereinek kiépítését is.
2014-ben az FIA Rallycross világbajnokság hivatalos időmérői lettünk és azóta is kiszolgáljuk ezt a sorozatot. Széleskörű szolgáltatást biztosítunk és IT partnerünkkel közösen a versenyiránxítás és az informatika minden területét lefedjük a sorozat állomásain. Az egyre növekvő tapasztalatunk miatt ma már mi vagyunk az amerikai Nitrocross sorozat időmérői és sok ország nemzeti bajnokságában is mi vagyunk az eredmények felelősei. Angol, skandináv, osztrák, horvát, szlovén, szlovák, svéd, belga, szaúd-arábiai nemzeti futamokon is folyamatos a jelenlétünk. Emellett továbbra is biztosítottuk az időmérést a különböző autós-motoro szakágak versenyein Magyarországon és a környező országokban is és büszkék vagyunk, hogy egy olimpiai sportág a BMX racing időmérése is hozzánk tartozik.
Mérföldkövek:
- 1998 Első mérés – Endurocross, Nagykanizsa
- 2000 Első autóverseny időmérése – Radó Szlalom Kupa
- 2001 Első Európa-bajnoki futam mérése – Motocross, Piliscsév
- 2002 Első 1/100-as pontossági veteránverseny mérése
- 2003 Első Mercedes-Benz Classic Csillagtúra szervezése és időmérése
- 2005 Első transzponderes mérés – Supermoto, Tököl
- 2009 Első élő TV adás feliratozás – Downhill, Tihany, Eurosport2
- 2011 Első Európán kívüli mérés – Red Bull Ras B Ras, Szaúd-Arábia
- 2013 Első teljes EB sorozat mérése – FIA Rallycross EB
- 2014 Teljes VB sorozat mérése; eredmények, internet és élő TV adás közvetítése a depóban 12 helyszínen – FIA Rallycross VB
- 2015 FIM SuperSide WCH oldalkocsis VB futam mérése – Automotodrom Grobnik, Rijeka
- 2018 FIM Speedway GP salakmotoros VB sorozat időmérése
- 2021 RallyX összskandináv sorozat időmérése
- 2022 Nitrocross sorozat időmérése USA és Kanada területén
- 2023 Balaton Park Circuit időmérés, versenyirányítás és Mylaps Grade2 LED rendszer kiépítése ADSOL kooperációban
Rendezvényszervezés
Csapatunk dinamikusan áll minden feladathoz, a sportban szerzett rugalmasságot sikeresen ötvöztük a vállalati szektorban megkövetelt hozzáállással és magas minőséggel, így nagyon hatékonyan és frissen nézünk 1/100-as rallyk, csapatépítők, bemutatók szervezése, lebonyolítása elé.
Időmérés
Alapvetően az autó- és motorsport területén dolgozunk, de rendelkezésre állunk bármilyen sportban, ahol hatékonyan, mobil módon kell megoldani az időmérést, eredménykészítést. Fotocellás és transzponderes/chipes rendszereink minden feladatra megoldást kínálnak. LED kijelzőink típusait is folyamatosan bővítjük.
Eszközök
Az évek alatt eszközparkunk folyamatosan bővült, bérelhetők időmérő óráink, kijelzőink sporteseményekre, konferenciákra, különleges helyzetekre.
Speciális kérdéseivel forduljon hozzánk bizalommal!